A Magyar Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a költő születésének bicentenáriumát. A nevezetes évforduló alkalmából a Magyar Zoltán cikksorozatát közöljük, a néprajzkutató szerzőjét Petőfi születésének folklórhagyományait gyűjtötte össze és adja közre a szélesebb olvasóközönség számára, ismeretterjesztő jelleggel.

Petőfi mondabeli keresztapja

A kecskeméti Katona József Múzeum Néprajzi Adattárának egyik kéziratos gyűjtése Petőfi pusztai születésének hagyományát  Rózsa Sándor  alföldi mondakörébe illeszti be. E Bugacon 1983-ban feljegyzett monda szerint az ottani csárdában született költőnek nem más a keresztapja, mint az országos hírű betyár. E hagyomány arról szól, hogy amikor a szülők a csárdából továbbindulnak a csecsemővel, összetalálkoznak a bugaci betyárokkal, élükön Rúzsa Sándorral. Amikor a betyárvezér látja, hogy szegény emberekkel van dolga, száz krajcárt ad neki, és az újszülöttet a maga neve után nevezi el Sándornak.

Mint azt a gyűjtés idején hetvenöt éves  Andranicz Andrásné  mesélte:
„A Petőfi család a csárdát elhagyva összetalálkozott a híres bugaci betyárokkal. Rózsa Sándor (a betyárok vezére) mikor látta, hogy szegényekkel áll szemben, 100 krajcárt adott nekik és a kiscsecsemőt egyből elkeresztelték Sándornak. Petőfi keresztapja ezek szerint Rúzsa Sándor.

Amikor Petőfi felnőtt, édesanyja ezt tövéről-hegyére elmesélte fiának. Ekkor az ifjú felkerekedett, hogy meglátogassa a keresztapját. Beszélgetéseik közben Sándor megkérdezte Rúzsát, hogyan tudna az ő nyomdokaiba lépni? Petőfinek az a tulajdonsága tetszett meg Rúzsában, hogy mindig megvédi a szegényeket. Rúzsa azt tanácsolta, hogy mindig becsületesen harcoljon a hazáért. Petőfi ezt megfogadta, ezért harcolt haláláig az 1848-as szabadságharcban.”

A történelmi események mondabeli szimplifikálása a folklór (a történeti mondák) egyik sajátossága. Így például a népi történelmi tudatban gyakran evidenciaként szerepel az a motívum, miszerint az 1848-as események voltaképpen Petőfi és  Kossuth  személy akciójának megfelelők, akik verseikkel és szónoklataikkal robbantották ki a forradalmat, majd közösen vezették a szabadságharcot. A jeles személyek barátsága, sőt, rokonsága a monda relatív időkezelési sajátosságából adódóan akár még olyan folklórszövegeket is elérhet, egy koltói adatközlő szerint Petőfi  Zrínyi Ilonával  lépett frigyre.

Hasonló anakronisztikus szituáció a költő szépirodalmi témavilágába (vö.  Zöld Marci  című drámáját stb.) beleilleszthető betyárhagyományok részeként is megfigyelhető. Egy ostffyasszonyfai monda szerint (amely vasi településen a fiatal Petőfi 1839-ban tartózkodott egy ideig), a költő együtt borozik a csöngei kocsmában a vidék nevezetes törvényen kívülivel,  Savanyú Jóskával .E népi nézőpontból mi sem természetesebb, mint hogy a költő az Alföld híres betyárjával, Rózsa Sándorral is kapcsolatban állt, s mint láttuk, egy népi elbeszélés szerint a betyárvezér a kisded egyenesen keresztfiává fogadta. E műrokonsági kapcsolat adja magyarázatát annak a széleskörűen elterjedt mondának, miszerint a költő beszélte rá Rózsa Sándort arra, hogy szabadcsapatával álljon Kossuth mellett a szabadságharcban.

Számos alföldi, felföldi és dunántúli településen is meséltek Petőfi és Rózsa Sándor találkozásáról, sőt barátságáról. A század múltja egyik legjelentősebb magyar néprajzkutatója,  Gunda Béla  a Békés megyei Nagyszénáson jegyezte fel azt a mondát, hogy a tenyérbe forrasztott vasfű motívuma is részét képezi. E monda szerint a pandúrok által elfogott költőt a nevezetes betyárvezér szabadította ki:

 „A betyárok a rabokat mind kiszabadították. Kossuth katonái voltak. Rózsa Sándor ráismert az egyikre… Petőfi Sándor volt! Petőfi meg Rózsa Sándor azután sokáig együtt mulattak a többi kiszabadított rabbal. Ha egyik csárdában megunták, elmentek a másik csárdába… A rabok lábán, kezén nehéz lakatos lánc volt. Rózsa Sándor csak rátette a kezét a lakatra, s kinyílt a lakat, mintha csak a kulcsát forgatták volna benne… Vasfű volt a betyárok tenyerébe húzva. Ezzel kinyitottak minden lakatot meg békét. Rózsa Sándor egy lovat adott Petőfinek ajándékba. Olyan lovat, hogy még a szőre is tüzes volt. Ezzel ment el Petőfi Sándor.”

A valóságban persze kevés realitása lehetett annak, habár kortársak voltak, hogy ők ketten valaha is találkoztak. Ami azonban nem történt meg a maga korában, azt az utókor költői képzelete – némileg kiszínezve ‒ kicsit megteremtette, és fényében kiváltható, hogy a 19. század első felének egyik híres/hírhedt törvényen kívül ennek írja drámáját Petőfi a kézirat visszautasítását követően hirtelen haragjában elégette.

Forrás: Félegyházi Közlöny - Magyar Zoltán

A Magyar Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a költő születésének bicentenáriumát. A nevezetes évforduló alkalmából közöljük Magyar Zoltán cikksorozatát, amelyben a néprajzkutató szerző Petőfi születésének folklórhagyományait gyűjtötte össze és adja közre a szélesebb olvasóközönség számára, ismeretterjesztő jelleggel.

A pusztai születés hagyománya

A sorozat előző részében említett orgoványi helyszín már voltaképpen a bugaci hagyománykör része, amely azonban az idők folyamán további lokális változatokat is eredményezett. E szerint Petőfi a Kiskunfélegyházához tartozó Bugacmonostoron született, közelebbről pedig a bugaci csárdában, ahol Kiskunfélegyházáról Kiskőrös felé tartva álltak meg. Ugyancsak egy út menti vendéglő, az izsáki (kisizsáki) Háromasi csárda a születési helyszín az ottani folklórhagyomány szerint, mely hagyomány még azt is hozzáfűzi, hogy Petőfi szülei szilveszter napján utaztak Szabadszállásról Kiskőrös irányába, de a beinduló szülés miatt csak odáig jutottak el. Egy délvidéki (a vajdasági Muzslyán feljegyzett) mondaváltozat ugyanezen motívumot továbbszőve már a folklorizálódás egy következő fokozatát mutatja: Petőfi, mint az Alföld költője, a rónaság egyik szimbólumának tekintett hortobágyi csárdában születik meg, és az ottani pásztorok – értesülve a kisfiú világra jöttéről – a kisbírójuknak nevezték el. Mint azt az 1970-es évek elején a néprajzkutató Penavin Olgának mesélték:

„A hortobágyi pusztán született egy kocsmában. Éppen akkor a pásztorok ott mulattak. A gazda leszólt: »Emberek, hallgassatok, a kocsmában fiú született!« A pásztorok ekkor kisbírójuknak nevezték el. A pásztorok élelmet vittek neki.”

Hasonló hagyományról hallott Szabadszálláson a Petőfi-kutató Dienes András is: „Nem Szabadszálláson született Petőfi, egy városban se született az, hanem országúton. Én úgy hallottam, hogy egyszer régen, pásztorok, juhászok, csikósok kint tereltek a félegyházi határban. Tél volt, de régen a pásztorok télen is a mezőn tanyáztak. Bementek egyszer a pásztorok az útszéli csárdába, látják, ott ül egy szegény ember és nagyon búsul. Kérdezték, mit búsul? Azért, mondta, mert úton van a feleségével, és útközben megszületett a gyerek, most aztán itt vannak a csárdában, nem tudnak továbbmenni a nagy hó miatt sem, meg a gyerek miatt sem. A pásztorok igen megsajnálták, bementek az asszonyhoz, hogy valami keresztajándékot adjanak a gyereknek, ahogy szokás. De szegény pásztorok voltak, semmijük sem volt; mi telik egy pásztortól? Az egyik odaadta az ostorát, a másik juhász, az kisbárányt adott, hogy mégis adjanak valamit. A szegény ember nagyon köszönte. Az volt Petőfi apja, a gyerek meg Petőfi Sándor.”

Itt említendők még azok a változatok is, amelyek csak hozzávetőleges helyszínt jelölnek meg. Közös elemük, hogy Petőfit az országúton, a szekéren szülte meg az édesanyja valahol Kiskunfélegyháza határában, a félegyházi határban lévő Ringhegyi szőlő tájékán, és onnan vitték be megkeresztelni Kiskőrösre.

A pusztai születés hagyománya képezi alapját azoknak a mondáknak, amelyekben bibliai reminiszcenciák is fellelhetők, sőt, egyértelműen az újszövetségi születéshagyomány az előképük. Egy Penavin Olga által a szlavóniai (kórógyi) magyarok körében gyűjtött történet szerint – amelyet Dobos Ilona ismertetett Penavin szóbeli közlésére hivatkozva – Petőfi Jézushoz hasonlóan egy istállóban, jászolban születik meg (Lk 2, 7–16.), és az ottani pásztorok az első gyámolítói. Az újszülöttet köszöntő és szerény ajándékaikkal megtisztelő pásztorok bibliai motívuma (Lk 2, 8–20.) egyaránt része a Bugacra, illetve Hortobágyra lokalizált tradícióknak. A jászolban történő születés, mint narratív motívum szerepel Stith Thompson nemzetközi folklór kézikönyvében is (T58.1.4. Child born in stable).

Mint azt a szabadszállási, a móricgáti és a muzslyai adatközlők egymáshoz hasonlóan mesélték, a költő egy csárdában született, ahol szilveszterkor éppen a környékbeli pásztorok mulatoztak. Amikor a pásztorok Petőfi apjától értesültek a szerencsés szülésről, ők is bementek a szobába megnézni a csecsemőt, és ajándékként letettek az ágy mellé egy üveg bort, egy kisbárányt és egy karikás ostort, hogy ha majd felnő a gyerek, akkor is megemlegesse, hogy egy csárdában, pásztorok között látta meg a napvilágot. E hagyományok – azon kívül, hogy színes vándortörténetet testesítenek meg ‒ bizonyára nem függetleníthetőek Petőfi szülőfölddel kapcsolatos hitvallásától sem, miszerint ő a rónaság szülötte – mint arról oly impresszíven vall Az alföld című (1844-ben íródott) versében.

Forrás: Félegyházi Közlöny-Magyar Zoltán

Interjú a Petőfi Sándort megformáló Bánföldi Szilárd színművésszel

A Petőfi200 emlékév alkalmából egy ifjú színművész testesíti meg a költőt, hogy még jobban megismertesse, felelevenítse életét és munkásságát, hatását Magyarország és a világ társadalmára. A Mi Petőfink Bánföldi Szilárd. Eddigi tapasztalatairól kérdeztük.

– Lassan a végéhez közeledik a 2022–2023-as emlékév. M ennyire sikerült az elmúlt időszakban átlényegülnöd Petőfivé? Mit tanultál, amit biztosan magaddal viszel?

Szakmai szempontból nagyon sok tapasztalatot szereztem. Számát sem tudom, hányszor mondhattam el Petőfi verseit kisebb-nagyobb nézőközönség előtt különböző helyzetekben. Volt, hogy egy megtelt városi sportcsarnok figyelte, ahogyan szavalok, de volt olyan is, hogy mindössze 10-12 főnek adtam elő egy művelődési ház aulájában. 
Mikor Petőfiként „csak” jelen voltam az emberek közt, meganyi helyzet alakult ki, ami az  improvizációs készségemet tette próbára. Meg kellett találnom mindenkivel a közös hangot. Tegyük hozzá, nem volt nehéz dolgom, hála Petőfi Sándornak és annak a végtelen szeretetnek, amit az emberek éreznek iránta.

– Hogy érzed, sikerült közelebb vinni Petőfi személyét és költészetét az emberekhez?

Mindenképpen. A fizimiska, a bajusz, a fekete atillaöltöny és a fehér kihajtott gallér megtette a hatását. Ez a megjelenés már elég volt ahhoz, hogy az emberek felfigyeljenek a figurára, majd ezt a figyelmet igyekeztem fenntartani a versekkel, prózával is. A közönség kivétel nélkül jól fogadta az előadásokat. Szinte együtt szavalták velem a költő ismertebb verseit, de nagyon fogékonyak voltak a gyengébb gyöngyszemekre is. Ha közöttük sétáltam, megállítottak egy közös fotóra, mosolyogtak rám, azt mondták: „Nézzétek, itt van Petőfi!”  
Nagyon sok biztató visszajelzést kaptunk személyesen is, illetve különböző internetes platformokon. Petőfinek nagy kultusza van a vármegyében. Nagyon sok település őrzi és élteti a költő szellemi örökségét. A Petőfi200-as programokkal felélénkítettük, újra átélhetőké tettük ezeket az emlékeket. 

– Mi volt a legnagyobb kihívás ebben?

Az élő szereplés gördülékeny volt. Színészként ehhez a megjelenési formához tudok igazán kapcsolódni. Létrehoztunk egy TikTok-csatornát is, ahol nincs közvetlen kapcsolat a közönséggel, és javarészt tizenévesek segítségével. Tartottam attól, hogy nehéz lesz Petőfi Sándort influenszerként ábrázolnom, és a versekkel meghaladni a fiatalok ingerküszöbét, de kell hagyni, sikeresen vettük ezt az akadályt. A megyeháza munkatársaival együtt gyártottunk a tartalmakat, igazodva a trendekhez. Érdekes háttérsztorikat meséltünk el, interakcióra buzdítottunk, játékra hívtunk, sőt verses videókat is csempésztük Petőfi TikTok-csatornájára. 

– Melyek a legkedvesebb élményeid Petőfiként?

Nagyon szerettem gyermekeknek előadni. Az a sok őszinte, néha kíméletlen, kételyekkel átszőtt kérdés, miszerint én vagyok-e a valódi Petőfi, rendesen vette az improvizációs képességeimet. De sokat emlegetem azt a pillanatot is, amikor egy szereplés után Petőfiként betévedtem egy nagyon kedves idős házaspár otthonába, ahol jelen volt a házaspár fia és 10 éves unokája is, akivel az ebédlőben együtt szavaltam el a Nemzeti dalt. Megható volt látni, mekkora örömöt szereztem ezzel az egész családnak. 

– Melyek voltak a legjobb megemlékezési, tisztelgési formák Petőfiről, melyekkel az elmúlt időszakban találkoztál? Melyik fogott meg a legjobban? 

Mind-mind céllal és szándékkal történt: éltetni és közelebb hozni az emberek számára Petőfi Sándor kultuszát. Ez mindenhol maradéktalanul teljesült, ebben biztos vagyok. Ezek az események élményeket adtak a résztvevőknek. Például nagyon inspiráló volt egy-egy szavalóversenyen zsűriznem. Elképesztő, hogy a gyerekek mennyire bátran kiállnak az emberek elé, hogy hosszú munkaórákat rááldozva megtanuljanak és elszavaljanak egy-egy Petőfi-verset. Látom rajtuk az elszántságot, mert ez fontos dolog az életükben. A rajz- a kvízversenyeknél is úgy éreztem. De szerintem ez a bűvös évforduló minden eseménynek különleges aurát adott: Sándorunk megkapta az őt megillető figyelmet. Abban bízom, hogy ez a figyelem az emlékévek után is fennmarad.

A Magyar Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a költő születésének bicentenáriumát. A nevezetes évforduló alkalmából közöljük Magyar Zoltán cikksorozatát, amelyben a néprajzkutató szerző Petőfi születésének folklórhagyományait gyűjtötte össze és adja közre a szélesebb olvasóközönség számára, ismeretterjesztő jelleggel.

Hét város szülötte

Homérosz óta, akit hét város tartott a szülöttének, Szent István királytól Hunyadi Jánosig, Budai Nagy Antaltól Toldi Miklósig vagy Kinizsi Pálig számos jeles magyar történelmi személyiség szülőhelyét vitatta az utókor, illetve vallotta őt egyszerre több település is a magáénak. Kitüntetett hely illeti meg ebben a sorban Petőfit, akinek ottani napvilágra jöttét Homéroszhoz hasonlóan mintegy féltucatnyi – alföldi – község vindikálta magának. És bár Kiskőrös szülötteként akár még tisztünk is lehetne az irodalomtörténeti vita fonalát újra felvenni, e tudományos ismeretterjesztő cikk folklórtörténeti jellegű, és célja is sok tekintetben éppen ellentétes a valós adatok történeti hűségével, hiszen a népi képzelet világának sokszínűségét célozza meg és villantja fel.

Az 1848-as gyűjtés szikár szövegemlékei és a néprajzkutató Penavin Olga által irányított vajdasági adatfelvétel az 1970-es évek elején a jelzett féltucatnyinál jóval több települést is megemlített, mint olyan községet, amelyről a megkérdezettek bizonytalan eredetű értesülés nyomán, vagy akár saját kútfőből úgy vélekedtek, hogy az a tényleges születési hely. A dicső státuszért máig versenyben lévő Kiskunfélegyháza híre távoli, tiszántúli tájakon is gyökeret vert. A partiumi Tasnádon egy gazdálkodó történetesen úgy tudta, hogy Petőfi szülei kiskunfélegyházi barátjuknál töltötték a karácsonyi ünnepeket, és mivel a december végi hóviharok miatt a vendéglátók nem engedték őket útra kelni, Hrúz Mária Kiskunfélegyházán szülte meg a fiát. Néhány nap múlva meleg téglával és üvegekkel kibélelt szánnal indultak haza, és amikor bejelentették Petőfi születését, e hagyomány szerint akkori lakhelyüket, Kiskőröst írták be az anyakönyvbe.

Egy másik jeles kiskunsági településen, Petőfi későbbi képviselőjelölti korteskedésének helyszínén, Szabadszálláson is sokáig makacsul tartotta magát az a nézet, hogy a költő valójában ott született. Még bírósági per is folyt állítólag a vita eldöntése érdekében, amely során a helyi tanúk eskü alatt vallották, hogy a költő az ő településükön született. Közvetve erre utal a szomszédos Jakabszálláson nyilatkozó egyik helybeli lakos is, aki szerint még „rendelet”-ben is kijött, hogy Petőfi Szabadszállás szülötte. E szabadszállási hagyomány Petőfi állítólagos ottani unokatestvérének visszaemlékezésére hagyatkozik, és arról szól, hogy az édesanyja ott feküdte ki a gyermekágyat, és azért vitték a gyereket megkeresztelni a mintegy harminc kilométerre lévő, akkor még főként „tótok” által lakott (felföldi szlovák telepesek által újratelepített) lutheránus mezővárosba, mivel a községben nem volt evangélikus pap.

A Gál Károly által 1947-ben Jakabszálláson feljegyzett változat ennél jóval szegényesebb. E monda szerint Petőfi szülei hazafelé tartottak, és az édesanyját Jakabszállás táján lepték meg a szülési fájdalmak. Hrúz Mária az út menti kocsmában (Szabó kocsma/Nyírott Ángyi kocsmája) szülte meg a fiát, akit Szabadszállásra vittek megkeresztelni, mivel Fülöpszálláson nem volt pap:
 
„Én még az anyámtól hallottam, hogy hogy volt. Ő ott szolgált a Nyírott Ángyi korcsmájánál. Petőfi apja meg az anyja Félegyházán voltak. Onnan gyüttek hazafelé. Ez a falu akkor még puszta volt, és Szabadszálláshoz tartozott… Aztán itt szálltak meg, és itt a Nyírott Áncsi kocsmájában született meg Petőfi Sándor. (…) Ezt tudom, mert anyám mondta, hogy ő is segített a szülésnél. Büszke volt rá! Tudják ezt mások is, akik még emlékeznek rá…”

Több más mondaváltozat is arról szól, hogy Petőfi édesanyjára útközben, Kiskőrösre hazafelé tartva a szekéren törtek rá a szülési fájdalmak. Nagy Czirok László egész sor Bugac-környéki településről jegyezte fel azt, hogy Petrovicsné kényszerű megállóhelyükön: az orgoványi csőszházban, illetve az orgoványi csárdában szülte meg a költőt, és a szülésnél bábaként a csősz felesége segédkezett (akárcsak Nyírott Ángyi kocsmájában az idézett mesélő édesanyja). A költő bugaci születésének hagyományairól pedig majd e sorozat következő számában szólunk részletesebben.

Forrás: Félegyházi Közlöny-Magyar Zoltán