Image
Image

Te mi jót művelsz az év első napján kedves barátom? Mert én éppen születésem napját ünneplem ezen a téli évfordulós éjszakán. Lassan a 200. esztendőmbe lépek, hiszen 1823. január elsején hozott világra drága szülőanyám. Kiskőrösön, az evangélikus templomban őrzik az eredeti anyakönyvet, melyben Petrovics Sándorként jegyeztek be. Anyám Hrúz Mária, jó apám Petrovics István.

Azt mesélik, olyan véznácska voltam, hogy spirituszban fürösztöttek, hogy megmaradjake világnak. A templomtól egy karnyújtásnyira áll a nádfedeles szülői házikó, ahol bölcsőm ringott. No, nem olyan sokáig, mert bármilyen jól jövedelmezett is apám kiskőrösi mészárszéke, még egy éves sem voltam, amikor Kiskunfélegyházára költözött a család. (Kép: Petőfi szülőház és emlékmúzeum Kiskőrösön)

Image

Csoda-e, hogy úgy emlegetem, „ez a város születésem helye”... Mosolyra derül ifjú szívem a születésem helyéről szóló legendákon. De barátom! Azt kívánom én Neked, hogy nagyobb gondod és több vitád se legyen e gyönyörű hazában, mint az, hogy kié legyen Petőfi Sándor. Tiéd vagyok én tetőtől talpig az ország minden szegletében, és még azon is túl.

Ha kíváncsivá tettelek merre is vitt utam tarts velem és járjuk be ezt a csodálatos vidéket, a szép Bács-Kiskunt, amíg szüléim itt vándoroltak, akkor persze Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt vármegyeként ismertük és szerettük.

szimb1

Ahogy emlékszem, Félegyháza után Szabadszállásra költöztünk, de én szinte csak az iskolai szünidőket töltöttem itt. Keserű énnékem ez a néhány év. Szegény embert, ág is húzza, a Dunai jeges árvíz itt is pusztított és része volt apám tönkretételébe. Nem is tudtam leverni magamról az út porát, egyik nap itt ért az éjszaka, másnap már mérföldekkel odébb. Viszontagságos évek után 1939-ben katonának álltam, Gollner-féle 48. számú gyalogezredbe, hogy senkinek se legyek terhére.

Barátom, ha tudnád mi minden zsúfolódott ebbe a két évbe, de annyi bizonyos, hogy nem hazudtolta meg magát véznaságom, a testem felmondta a szolgálatot és lassan a lelkem is felemésztődött. Felmentettek a katonai szolgálat alól és 1841-ben szüleimhez jöttem, akik addigra Dunavecsén laktak. Ide többször is visszatértem hosszabb, rövidebb időre.

Annál is inkább, mert 1843-ban a Hírös városba, Kecskeméten egy vándorszíntársulattal játszottam néhány hónapon át. Többször tettem látogatást Kunszentmiklóson István öcsémnél, aki apánk által bérelt mészárszéket vezette.

1845-öt írtunk, amikor a Felső-magyarországi utazásaimból már Szalkszetmártonba tértem haza szüleimhez. Hej, ha a Nagyfogadó kis szobája mesélni tudna… Termékeny időszaka volt ez életemnek, már ami a költészetet illeti. No, meg aztán meghatározó is mert 1846-ban még a Duna-Tisza közét is elhagytuk. 17 évet tölthettem el a gyönyörű Kiskunság édes ölelésében.
Nem mondom, hogy soha többé nem jártam erre, nem én, hiszen a forradalom évében követválasztási körútam alkalmából ismét jártam a Kiskunságban. Kiskunfélegyházán, majd drága hitvesemmel, Júliámmal Kunszentmiklóson is látogatást tettem. Onnan Szabadszállásra mentünk, de gyorsan távozni kényszerültünk a forrongó helyzet miatt. Annyi időm maradt csupán, hogy Kunszentmiklósra menjek, de ez volt az utolsó utam és végképp búcsút intettem ennek a tájnak, mely bölcsőm ringatá… (Kép: Petrovics mészárszék Dunavecsén)

Image
Image
Image
Image

Petőfi Szilveszter

Aztán, ha eddig nem hallád, hát elmondom, hogy minden év szilveszter éjszakáján a kiskőrösi templomban meggyőződhetsz a saját szemeddel az anyakönyvi bejegyzésről.

Ilyenkor az én tiszteletemre sereglenek össze az ország minden tájáról, részben azért, hogy együtt ünnepeljenek a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum által szervezett programokon, és hogy meghallgassák a mindenkori polgármester serleges fogadalomtételét. Hej, micsoda balzsam költő lelkemnek hallani évről évre a nemes fogadalmakat, melyek mind engem, Petőfi Sándort és a költészetet éltetik. Tudod, kik jönnek még Kiskőrösre ezen a napon? Az ország minden kisgyermeke, aki adott évben, velem azonos napon született. A város névre szóló kötetemmel ajándékozza meg őket az ezredforduló óta. Micsoda boldogság, hiszen akad esztendő, hogy száznál is több Petőfi-kötet találja meg aprócska gazdáját. Már háromezernél is több könyv pihen a családi otthonok polcain. Már ezért is érdemes volt megszületnem!

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.
+36 76 513 800
info@bacskiskun.hu

FŐOLDAL

KAPCSOLAT

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.
+36 76 513 800
info@bacskiskun.hu

Image
Image

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.