Vörösmarty és Petőfi kortársak voltak, gasztronómiai szempontból azonban egy világ választotta el őket. Miért? Többek között erről is beszélt Nyáry Krisztián irodalomtörténész- íróval az index.hu munkatársa.
A Millenárison június másodika és negyedike között rendezendő Gourmet Fesztivál több nagy halmazának egyik metszete a magyar irodalom és gasztronómia. Így került a rendezvényt beharangozó sajtóbeszélgetés asztalára Nyáry Krisztián legújabb könyve, amely néhány magyar irodalmárt eddig kevésbé ismert oldaláról mutat be.
„Nem vagyok legendavadász, de Petőfivel kapcsolatban nem véletlen, hogy ennyi legenda kering. Petőfinek kitüntetett pozíciója van az egész magyar kultúrtörténetben – az lenne a furcsa, ha pont a gasztronómiával kapcsolatban nem születtek volna róla legendák. Ezekről azért leírom, ha nem igazak, főleg azért, mert Petőfi életében tényleg nagyon sokszor megjelennek az ételek, a hozzájuk való viszonya is fontos, tehát nem is nagyon volt szükség kitalált legendákra.”
Az 1840-es években egyszerre zajlott gazdasági, politikai, irodalmi és gasztronómiai forradalom Magyarországon. Vörösmarty Mihály például még a töltött káposztára és a marhahúsra esküdött. Petőfi azonban már a gulyáslevesre. Olyannyira, hogy Sándorunk nemritkán reggelire is azt evett.
„Amit Petőfi szeretett, az mind újdonság volt, a versei is, és az is, amit evett, és ennek köze van a magyar identitás alakulásához is. A gasztronómiában elsősorban fogyasztóként jelenik meg, nem trenddiktálóként, de hangoztatja, hogy gulyást eszik, fokhagymás kolbászt meg túrós csuszát, pontosabban túrós tésztát. Ezek mind új ételek. Olyan gasztroforradalom söpört végig a reformkor és az utána következő évtizedek alatt Magyarországon, ami máig hatóan megváltoztatta a magyar konyhát. Ez történelmi léptékben mindenképpen új dolog volt, de ma már erre gondolunk úgy, mint a hagyományos magyar konyhára.”