Nagy sikere volt a tematikus Petőfi-túráknak

Nagy sikere volt a tematikus Petőfi-túráknak

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának közreműködésével júniustól egészen decemberig 15 alkalommal eredhettek Petőfi nyomába a túrázás szerelmesei. A 9 különböző helyszínen összesen 320 fő vett részt. 

Vadvirág túra, Lappantyúk éjszakája, Pásztorok nyomában - csak néhány példa a számos izgalmas program közül. A túrák helyszíneinek kiválasztásánál elsődleges szempont volt olyan területeket keresni, amelynek környékén egykor Petőfi Sándor is járt, járhatott. A  költő verseit is segítségül hívták, hogy a korabeli táj értékeit összevethessék a táj jelenlegi állapotával. Így egyfajta értéktár készült a séták során. A szakvezetéses túrák térítésmentesek voltak. 

Köszönjük a résztvevőknek, hogy velünk járták be Petőfi kedvelt helyszíneit, a csodálatos és páratlan szépséggel rendelkező Bács-Kiskun megyében!

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.