MELEGREKORD MELLETT RENDEZTÉK MEG A PETŐFI EMLÉKFUTAMOT

Különösen forró napon, mégis kiemelkedő érdeklődés mellett rendezték meg Kiskunfélegyházán, július 23-án, szombaton, a XXIX. Kiskun Utcai Futóverseny Petőfi Emlékfutamát. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Jogging Plus Sportegyesület közös rendezvényén megdőltek a melegrekordok, de elszánt versenyzőkből így sem volt hiány. A nagyfutamok rajtja kicsivel fél 11 után történt meg, innen egyszerre indult az 5, a 10 és a 21 kilométeres táv.

A megjelenteket – közöttük Korond, a házigazda város testvértelepülésének hét fős küldöttségét, valamint a Jászfényszaruról érkezett vendégeket – Balla László sportért felelős alpolgármester köszöntötte. Mint fogalmazott, ezzel a rendezvénnyel összekapcsolódik a sport, a kultúra és a történelem. Ezt követően átadta a város zászlaját Petőfi Sándornak, akit ezúttal is Bánföldi Szilárd színművész személyesített meg.

A művész elszavalta a költő Szülőföldemen című versét, majd a márciusi ifjakhoz méltó vehemenciával méltatta a sport fontosságát.

– Tudom, hogy meleg van, de aki csatába megy, az nem foglalkozik az időjárással – fogalmazott.

A szervezők a rekkenő hőség miatt több óvintézkedést is tettek. Egy 5 kilométeres körben 4 frissítő pont várta a versenyzőket, ahol az ivóvíz mellett szőlőcukor és banán segítette az energiapótlást. A résztvevők ki is használtak minden vizes lehetőséget. A párakapuk mellett a Béke-téri nagy szökőkútban ezen a napon nem csak gyerekek mártóztak meg, a zenei élménypontokon pedig lelkesítésből töltődhettek fel a futók.

A nagyfutamok mezőnyét tekintve a legfiatalabb, 2011-es születésű versenyzőtől a hetven év feletti kategória is több nevezőt számlált.

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.