Barátaim! Láthatjátok, mennyi jóízű bordalt igyekeztem rátok hagyni.
Hej, pedig dehogy sejtettem, hogy a majdan legnagyobb magyar borvidék poétájaként dicsérem ezt a nemes nedűt. Pedig ha tudnátok, hogy nem is vagyok annyira oda ezért a becses italért. Nem mondom, hogy eszem ágában sem volt kortyintani olykor-olykor, de mértékletes maradtam mindekor, ezt barátaim is tudják rólam. Tompa Mihályhoz írt versemben el is oszlatom azon kételyeket, miszerint szeretném a lármás mulatságot.
„Egyébiránt ne gondold, barátom,
Hogy én valami vad fickó vagyok,
Mihelyst a bor színét meglátom,
Nem én! csak úgy csendesen vígadok”.
Költeményeim tehát nem duhaj rigmusok, hanem az elmét csiszoló, az érzelmeket felkavaró poétai munkák.