„Nekem a sors mindig akkor ad kanalat, ha levesem nincs, és viszont.”
Nézzetek rám! Hát hinnétek-e, hogy nem vetem meg a finom falatokat, noha bizton tudom, nem a nagy ínyencek között tartanak számon és biza, a fakanalat sem forgatom igen sűrűn. Bár katonakoromban főztem kukoricagombócokat közlegénytársaim számára és kedvelem magam is. De ha már itt tartunk és kedvezni akartok nekem valamikor is, akkor halljátok meg, hogy különleges kapcsolatban állok a rostélyossal, jó sok hagymával körítve. Tudjátok-e vajon, hogy az én kedvenc rostélyosom a burgonyalángossal fedett fokhagymás, köménymagos, lecsós rostélyos, tetején egy jól kisütött kakastaréjjal, füstölt szalonnával?
A népies ételeket kedvelem, édeske, avagy drága jó anyám főztjének ízeit keresvén vándorlásaim során. Tariszyámba sokszor képzelem a töpörtyűs pogácsát, de leginkább csak képzelem. Azt viszont nem tagadom, elsőként nyúlok akár még reggeli gyanánt is a gulyás után, aztán meg egy jó túrós csuszát kanyarintok mögé. Júliám nagy bánatára nem vetem meg a fokhagymás sültkolbászt, és tudom, fületeknek most igen furcsán hallik, de megeszem én az éticsigát is! Szeretem a töltött tojást, a paprikás csirkét, de eszedbe ne jusson tejfölös tormával kínálni, mert azt utálom rendesen. Nem úgy az aludtejet, tikkasztó napokon epedve gondolok rá mint hűsítő szomjoltóra is akár. Bár ha szomjazom, a jó bor mértékkel a leginkább kedvemre való.
Aztán hogy teljes legyen az étlap, úri kedvemben fűszeres mokkát is iszom, ami valójában kávélikőr ánizzsal, vaníliával ízesítve. De szívesen fogyasztok krampampulit is. Hogy az meg mi? Hát az ördög itala. Rumból vagy pálinkából készítik, erről hosszan tudnék mesélni, mert látványnak sem mindennapi.
Nem szóltam még a kávéról. Kedvenc pillanataim egyike, amikor a Pilvax asztalánál a kávém tetején úszó tej bőrös fölét kevergetve válogatok a czukros perec, kuglóf, házi kalács között és végül mindig a deákkenyérre esik a választásom.
