PETŐFI NYOMÁBAN A KISKUNSÁGBAN

PETŐFI NYOMÁBAN A KISKUNSÁGBAN

A Petőfi- bicentenárium apropóján a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Kiskunsági Nemzeti Park rendhagyó tematikus tájfelfedező túrákat szervez. A vezetett túrákon kedvenc költőnk versein keresztül vizsgálhatjuk meg, hogyan változott a táj az elmúlt évek során. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága egyik alapfeladatának tartja, hogy nemzeti kincsünket, a Kiskunság gyönyörű és változatos tájait nem csak bemutassa, de megszerettesse a lakossággal. Ehhez a küldetéshez illeszkednek a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzattal közösen, a Petőfi-emlékévek alkalmából meghirdetett ingyenes túrák szakértői vezetéssel.

 

A túrákhoz regisztráció minden esetben szükséges a kiválasztott programnál: www.knp.hu/programok 

A „Petőfi nyomában” tematikus túrák a Kiskunsági Nemzeti Parkban 15 alkalommal a „TOP-5.3.2-17-BK1-2021-00004” pályázati program támogatásával valósulnak meg. 

Következő alkalmak:  

Július 30.  – Mi történik a Rákosivipera-védelmi Központban

A tanösvény megtekintése mellett a résztvevők megismerhetik a vizes élőhelyek, a gyepek és az erdők, valamint azok természeti értékeinek megőrzésének fontosságát, valamint a Rákosivipera-védelmi Központ szabadtéri terráriumának lakóit.

Találkozó: 8.00 óra, Kunpeszér, Hubertus italbolt előtt

Túravezető: Schneider Viktor

A túra hossza: 3 km; időtartama: 3 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Szeptember 3. – Bugacpuszta Saga: a fűrészlábú nyomában

Túránk célja hazánk legnagyobb termetű rovarfajának, a fűrészlábú szöcskének a megtalálása, eközben viszont a Puszta egyéb érdekességei mellett sem megyünk el szó nélkül.

Találkozó: 18:00 óra, Bugac, Karikás Csárda

Túravezető: Varga Péter kerületvezető természetvédelmi őr

A túra hossza: 8 km; időtartama: 3-4 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Szeptember 3. – Szarvasbőgés az Őrjegben

Az Őrjeg a Duna egykori medrében kialakult hatalmas mocsárvilág maradványa. A környező területek gazdag nagyvad állománnyal rendelkeznek. Nyár végén, ősz elején megkezdődik a szarvasbikák nászra hívó hangja: a szarvasbőgés. A túra során kis szerencsével ennek is fültanúi lehetünk, majd az éjszaka további titokzatos hangjaival ismerkedünk.

Találkozó: 17:30 óra, Császártöltés-Kiscsala, az 54-es számú főút melletti egykori Csala-csárda parkolójában

Túravezető: Agócs Péter kerületvezető természetvédelmi őr

A túra hossza: 3,5 km; időtartama: 3-4 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Szeptember 17. – Őszi kikerics túra a Kiskőrösi Turjánosban

A különleges hangulatú, változatos Szücsi-erdőben kirándulunk a túránkon. Őszi kikerics, kőrises égerláp, tögy-kőris-szil ligeterdők, láprétek, kaszálórétek lesznek a látnivalók.

Találkozó: 10:00 óra, Kiskőrös, Rákóczi utca vége, ahol az aszfaltos út véget ér (Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthonnál)

Túravezető: Sárkány József kerületvezető természetvédelmi őr

A túra hossza: 5 km; időtartama: 3 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Szeptember 24.  – Szent Mihály napi túra Bugacon

A gyalogos túra során a résztvevők a Szent Mihály naphoz kötődő népszokásokkal együtta homoki élőhelyek ősszel előforduló gombafajait és gyakoribb gyógyhatású növényeit ismerhetik meg,

Találkozó: 9:00, Bugacon a Karikás Csárdánál

Túravezető: Horváth Lászlóné, gombaszakértő és szakellenőr

A túra hossza: 6 km; időtartama: 3 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Október 8. – Őszi hangulatok a bugaci Nagy-erdőben

Változatos homokbuckákon sétálva a résztvevők megismerkednek a száraz homoki erdők szerkezetével, fa- és bokorfajaival. A túra során környék betyár életét is bemutatjuk.

Bemutatjuk a 2012-es bugaci bozóttűz utáni változásokat és természetvédelmi intézkedések következményeit.

Találkozó: 9:00, Bugacon a Karikás Csárdánál

Túravezető: Varga Péter kerületvezető természetvédelmi őr

A túra hossza: 6 km; időtartama: 3 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Október 8. – Őszi Portya a Kis-réten

A Szikrai-holtág, majd a Dög-Tisza mentén a Lakiteleki Kis-réten át nemcsak sétálunk, hanem átgondoljuk kapcsolatunkat a környezetünkkel, a Földdel, és értelmezzük minden élő iránt viselt felelősségünket.

Találkozó: 10.00 óra, Lakiteleki-Holt-Tisza parkolójában a holtág hídjánál

Túravezető: Filotás Zoltán

A túra hossza: 5 km; időtartama: 3 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Október 15. – Természetismereti túra madármegfigyeléssel a Gátéri Fehér-tónál

Bemutatásra kerül még a tó élővilága, az itt előforduló madárfajok, a madárvonulás, és az élőhely kezelésének lehetőségei.  A túra során foglalkozunk még a felszíni vizek aktuális helyzetével a Duna–Tisza közi Homokhátságon.

Találkozó: 9 óra, Gátér és Pálmonostora összekötő (4503 sz.-ú) úton, a Félegyházi-vízfolyás hídjánál GPS 46°39'27.94"N 19°57'58.67"E. Parkolási lehetőség az út szélén.

Túravezető: Molnár László kerületvezető természetvédelmi őr

A túra hossza: 4 km; időtartama: 3 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött

 

November 5. – Őszi túra a Peszéri-erdőben

A homoki erdőssztyeppek egyik legértékesebb képviselője a Peszéri-erdő. Az őszi lombszíneződés idejében különösen sok színben pompáznak a jellegzetes felső-kiskunsági erdőssztyepp állományok.

Találkozó: 9:00 óra, Tatárszentgyörgy, Vitéz-sor északi vége

Túravezető: Schneider Viktor

Ingyenes, de bejelentkezés szükséges a knp.hu oldalon!

A túra hossza: 6 km; időtartama: 4 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

December 10. – Madárkarácsony a Kolon-tónál

A tél komoly megpróbáltatást jelent sok énekesmadár számára, ilyenkor nagy segítséget jelent a madáretetők feltöltése erre alkalmas magvakkal, amellyel folyamatos táplálékforrást biztosíthatunk számukra. Az izsáki madáretetőt is sok madár látogatja, mint például szén- és kék cinege, vörösbegy és nagy fakopáncs. A program során madárgyűrűzési bemutatót tartunk, téli madáreleséget készítünk.

Találkozó: 9:00 óra, Izsák, Fogathajtó pálya melletti madáretető

Túravezető: Morvai Edina

A túra hossza: 4 km; időtartama: 3-4 óra

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.