Közös borozás Petőfivel Kiskőrösön

Közös borozás Petőfivel Kiskőrösön

A Petőfi emlékév közeledtével egyre több költőhöz kapcsolódó program csábítja a közönséget országszerte. A figyelem fókuszába azonban Bács-Kiskun megye kerül, hiszen a nemzet költője ezer szállal kötődik hozzánk. A megyei önkormányzat is számos rendezvényt, Petőfivel kapcsolatos eseményt tervez. Unikum lesz a javából, annyit már elárulhatunk és aki petofi200 a  honlapra kalandozik már sejtetni engedi magát a 21. századhoz igazított hangulat. A szülőváros pedig máris igazi kuriózumnak számító programmal rukkol elő. Június 26-án is érdemes lesz Kiskőrösre látogatni, hiszen BorZsongás címmel szerveznek zenés, főtéri borkóstolót a Kunsági Borvidék kiválóságaiból és Petőfi kedvenc ételei közül, gulyáslevessel várják a nagyérdeműt. Szőke András Karinthy-gyűrűs előadó és Balázs Béla-díjas filmrendező Petőfi történeteket mesél majd, melyeket alig, vagy nem is halottunk még. Apropó! Itt lesz maga Petőfi Sándor is! Aki nem hiszi, járjon utána!     

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.