Szentkutak útja

Szentkutak útja

Pattanjon nyeregbe és zarándokoljon el a Duna-Tisza köze legendákkal övezett szentkútjaihoz és forrásvizeihez a "Szentkutak útja" elnevezésű lovastúra keretein belül. 

A szentkutak azok a kútvizek vagy természetes források, amelyekhez valamilyen történet és legenda kapcsolódik. Többségük gyönyörű természeti környezetben található, így ezek felkeresése valódi testi és lelki felépülést jelenthet. A túraútvonal egyik célja, hogy a térségben található szentkutak által megismerhessük a kegyhelyekkel kapcsolatos népi, nemzeti és vallási hagyományokat. A szentnek tartott kis források szerb elnevezése: „vodica”, melyeket a hívők búcsújáráskor felkerestek gyógyítást remélve tőlük.

 

Az elnevezés egyszerre utal a Bácskában és a Kalocsai Sárköz déli részén élők hagyományosan mély vallásos hitére, egyben felidézi a táj nemzetiségi sokszínűségét. Bajától néhány kilométerre, a várostól délre található a Máriakönnye vagy Vodica búcsújáró hely. Az egyik legenda szerint egykor egy szerb, és egy magyar diák vándorolt ezen a tájon miközben farkasok támadták meg őket. A közelben egy magas fán Mária-képet pillantottak meg, akihez fohászkodva megmenekültek. A fa közelében két forrást vettek észre. Elhatározták, hogy a forrásokat saját vallásuk szerint Szűz Mária tiszteletére szentelik. Azóta valóban az egyik forrásnál az ortodox szerbek, a másiknál a katolikusok: magyarok, németek, bunyevácok, szlovákok ájtatoskodnak. A Szentkutak túra szerbiai útvonala természetesen érinti a palicsi csodatevő szentkutat is.

 

Túraútvonal: Dunafalva – Baja – Hajós – Császártöltés – Jánoshalma – Tompa – Kelebia (Kelebija) – Szabadka (Subotica) – Palics (Palić) – Ludas (Šupljak) – Horgos (Horgoš)

 

Túra hossza: 203 km

 

Túra típusa: lovastúra 

 

 

Dunafalva: Csobbantó Major
Az egyhektáros major Dunafalván, a falu szélén, a Duna-Dráva Nemzeti Park határán található. Nevét egy helybéli halászeszközről, a csobbantóról kapta. A falu szélén fekvő, egyhektáros, elkerített és parkosított major egy hajdani gazdasági épület átalakításával jött létre. Kialakított közösségi helyiséggel, fedett szabadtéri színpaddal, jurtákkal, kis tóval várja az ide érkezőket. Szállásra 6, 9, 10 és 14 fős hálóhelyiségekben, illetve a 6 fős hagyományos jurtában van lehetőség. A halászati kiállító teremben láthatók Magyarország egyetlen halászszerszám-készítő népi iparművészének munkái. A majortól 10 percnyi sétával elérhető a ligetes, homokos dunai szabad strand, amely - a Dunán való strandolás alapszabályait betartva - egyedülállóan biztonságos.

Kapcsolat:
Petővári László
Csobbantó Major
Cím: 6513 Dunafalva, Posta u. 37.
Telefon: +36-30/927-6310
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.csobbanto.weebly.com
Lovasbázis GPS koordinátája: É 46-5-2; K 18-46-41,8
1,2,3,4,6,7,8,9

 

 

Baja: Remény Lovasiskola
Az 1996-ban alakult lovasiskola Baja észak-keleti részén található. A látogatóknak lehetősége nyílik a lovaglás és a lovakkal kapcsolatos tevékenységek több formájára. Lovaik használhatók hobbilovaglás, kocsizás, terápiás lovagoltatás céljából is. Néhány éve ügyességi körversenyek megszervezésére is sor kerül. A gyakorlottabb lovasok szervezett túrákon vehetnek részt. Nyáron táborok szervezése folyik heti turnusokban, amelyek alatt színes programok szórakoztatják, és ezzel együtt tanítják, nevelik a résztvevőket. A gyerekek megtanulják a lovaglás alapjait, a ló körüli munkákat, a lovak viselkedését, felépítését és tiszteletét.


Kapcsolat:

Faldum Gábor
Remény Lovasiskola
Cím: 6500 Baja, II. körzet 58.
Telefon: +36-30/391-4694
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.remenylovas.uw.hu/info.html
Lovasbázis GPS koordinátája: É 46-11-23,55; K 18-58-23,44
1,2,5,6,8,9

 

 

Hajós: Vintegro Pinceszövetség - pihenőhely

Kapcsolat:
Huber János
Cím: 6344 Hajós, Dózsa utca 37.
Telefon: +36 30/548-3904
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Lovasbázis GPS koordinátája: É 46-23-20,3; K 19-8-58,25, 1,3
Lovasbázis címe: 6344 Hajós, Pince falu

 

Császártöltés: Kiskastély Vendégház
A Kiskastély Vendégház a Kiskunság és a Sárköz találkozásánál, az 54-es főútvonaltól 200 méterre, a Vörös Mocsár természetvédelmi területtől nem egész 1 kilométerre, csendes környezetben található. A kiskastély egykoron a Kalocsai Érsekséghez tartozó káptalani birtokintéző lakásaként szolgált. Innen irányították a környék birtokait. Felújítás során, 2000-ben a birtok épületeit turisztikai fogadóhellyé alakították. Vendégház szállásként és bemutató gazdaságként is szolgál. A gazdasági udvarban a háziállatok megismerése és gondozása - vendégház tulajdonosának közreműködésével - a gyermekek számára felejthetetlen élményt nyújthat. A vendégek számára a házias vendéglátáson túl számos kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget kínálnak. A Vörös Mocsár természetvédelmi terület festői szépségű tájain túrázásra, lovaglásra, kocsikázásra, horgászatra, vadászatra és természetfotózásra van lehetőség.


Kapcsolat:
Dr. Márin Istvánné
Kiskastély Vendégház
Cím: 6239 Császártöltés-Kiscsala, Kastély utca 64.
Telefon: +36-78/443-900, +36-30/490-3846
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.kiskastely.webnode.hu
Lovasbázis GPS koordinátája: É 46-27-49,59; K 19-10-42,9
1,2,3

 

 

Jánoshalma: Király Lovastanya
A Király Lovastanya a Gemenci erdő és a Kiskunsági Nemzeti Park találkozásánál helyezkedik el. A komplexum területén aktív pihenésre nyílik lehetőség. Salakos teniszpálya, medence, wellness részleg, biliárd, asztali foci, asztali tenisz, röplabdapálya várja a sportolni vágyókat. Az udvart egy kellemes környezetű halastó díszíti. Mindezek mellett a fő profil a lovaglás, lovasoktatás, kocsizás az 5000 hektár háborítatlan, vadakkal teli erdőben, amely a tanya körül található. Lovaglás, kocsikázás közben kellemes pihenőhelyre bukkanhatnak az idelátogatók a Magyarországon egyedülálló ősborókásban. Aki közelről még nem találkozott, vagy barátkozott lovakkal, szakképzett lovasoktatásban részesülhet. Az itt kikapcsolódni vágyók két-, három-, négyágyas, pótágyazható, fürdőszobával ellátott szobákat és apartmanokat, illetve 4-6 fős, emeletes ágyas szobákat vehetnek igénybe. Étkezési lehetőség 50 férőhelyes étteremben biztosított. Az egyénileg kikapcsolódni vágyókon túl helyet biztosítanak értekezletek, találkozók, baráti összejövetelek, lakodalmak lebonyolítására. Télen disznótorokra, szánkázásra, tavasztól őszig diákprogramokkal várják az érdeklődőket.


Kapcsolat:
Király Sándor
Király Lovastanya
Cím: 6440 Jánoshalma, Parcelok 27/a
Telefon: +36-30/415-0344, +36-30/627-0744
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Web: www.kiralylovastanya.hu
Lovasbázis GPS koordinátája: É 46-19-35,25; K 19-18-079
1,2,3,6,8,9

 

 

Tompa: Két Kovács Fogadó
Tompa város déli részén, zöld övezetben, hangulatos környezettel körül ölelt tanya található. Eredetileg panziónak építette a Kovács család. A „Két Kovács” nevű fogadó régebben lakodalmakat és más rendezvényeket is szervezett. A lovastanya könnyen megközelíthető az 53-as főútról. A fogadó vendégei csendes erdei környezetben pihenhetnek, lovagolhatnak. A települést délről körülölelő erdő vadban gazdag, ezért sok vadász keresi fel erdőiket. Tompa az Európai Unió egyik déli kapuja, a lovas tanya a nemzetközi közúti átkelőtől 3 km-re található. A település legjelentősebb nevezetességei a római katolikus Kapisztrán Szent János templom épülete, az 1920-as évek végén épített Városháza, a Gyűjtemények Háza helytörténeti kiállítása, a Civilek Házban a Bunyevác kiállítás. Itt található az országos hírű és védettségű római katolikus Szent Anna templom és a Reidl Kastély a hozzá tartozó gyönyörű arborétummal, amely a település határában, a Bárómajorban épült az 1900-as évek elején. A templom 35 méter magas csipkézett tornya és a tetejét díszítő majolika megtöri az Alföld sík terepének egyhangúságát, és szinte oda vonzza a látogatókat. Aki csak egy kis kikapcsolódásra vágyik, sétát tehet a városközpont felújított parkjában, vagy a várost körülölelő erdőkben, mezőkben gazdag területet barangolhatja be.


Kapcsolat:
Szegediné Kovács Klára
Két Kovács Fogadó
Cím: 6422 Tompa, Alsósáskalapos tanya 45.
Telefon: +36-70/457-6395
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Lovasbázis GPS koordinátája: É 46-10-49,32; K 19-33-6,76
1,2,6

 

 

Kelebia: Favory Lovas Klub (Kelebija: Konjički klub Favory)
A túra első állomása a kelebiai Favory Lovas Klubb (kelebiai lipicai ménes), ahol a vajdasági ízeken és a lovagláson, kocsikázáson felül a vendégek megtekinthetik a Lipicai- és Kocsi-Múzeumot, valamint képeken keresztül, vagy akár élőben is betekintést nyerhetnek a lovak életébe. A Kelebia-Tompa határátkelőtől 500 m-re elterülő ménes 1993-ban kezdett tisztavérű lipicai lovak tenyésztésébe. A 25 hektáron elterülő virágzó idegenforgalmi centrum pannon stílusú épületeivel, pompázó virágágyásokkal, hosszú fasorokkal, zöldellő parkokkal, mesterséges tóval, legelőkkel, versenypályával, korszerűen felszerelt istállókkal és a fiákermúzeummal igazi paradicsom minden lószerető turista számára. A 70 lipicait számláló ménes a tisztavérű tenyészettel, a világba eladott lovak számával, a lovak betanításával Szerbia legjelentősebb ménesévé nőtte ki magát ahol a minőségi lovas turizmus szellemében foglalkoznak gyermekek lovas oktatásával, póni lovagoltatással, futószáras oktatással, tereplovaglással, sétakocsikázással, lovasbemutatók, fogathajtó versenyek, lovas táborok szervezésével és bértartással. Kelebia Szerbiában az ország legészakabban fekvő települése, közvetlenül a szerb-magyar határ mentén terül el. A Molcer Károly által tervezett templom a falu büszkeségének számít.


Kapcsolat:
Favory Lovas Klub (Konjički klub Favory)
Név: Keresztes Teréz
Cím: 24104 Kelebia, Edvard Kardelj utca 437. (24104 Kelebija, Edvarda Kardelja 437.)
Telefon: +381-24/789-063, +381-65/502-2888
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.lipicaner.com
Lovasbázis koordinátája: É 46-09-28,61; K 19-33-59,30
1,2,3,4,5,6,8,10,12

 

 

Szabadka: Bunford Istálló (Subotica: Ergela Bunford)
A kelebiai ménesben tett látogatás után a csupán pár km-re elhelyezkedő Bunford Istálló felé vesszük az irányt. Szabadka külvárosában, 1 hektár területen 2005 februárjában alakult a Bunford Ménes, mely tisztavérű lipicai és nóniusz lovak tenyésztésével, betanításával, lovagoltatással, fogathajtó kocsik és hintók eladásával, valamint fogatszolgáltatással foglalkozik. A ménesben jelenleg 25 tisztavérű ló, számos póni és szamár várja a turistákat.
Szabadka, a szecesszió városa, gyönyörű épületeivel, változatos szabadidős-programkínálatával, hangulatos kávézóival és finom ételeivel várja az ide látogatókat. Kihagyhatatlan program a szecessziós stílusú Városháza épületének megtekintése. A Városi Múzeum aktuális kiállításai is folyamatosan nyitottak a nagyközönség számára, de a művészet kedvelőinek a Raichle Palotát és a Képzőművészeti Találkozó aktuális kiállítását is ajánlott megtekinteniük. A város szívében, a sétáló utca egyik végén található a híres Zsolnay kerámiából épült szökőkút. Szabadka központjában barangolva tekintsük meg a Szent Teréz Templomot, a Ferences Templomot, valamint a felújítás alatt álló Zsinagógát.


Kapcsolat:
Bunford Istálló (Ergela Bunford)
Név: Bunford Olivér
Cím: 24000 Szabadka, Dr. Bodrogvári Ferenc utca 168. (24000 Subotica, Ferenca Bodrogvarija 168.)

Telefon: +381-63/869-8756
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Lovasbázis GPS koordinátája: É 49-08-06,60; K 19-38-52,84
1,2,3,5,6,12,13,19

 

 

Palics: Palicsi-tó – pihenőhely (Palić: Palićko jezero)
Vajon miért járnak a szabadkaiak a Palics délkelti partján meghúzódó kegyhelyhez? Magunk is utánajárhatunk a legendának, ha Szabadkát elhagyva elindulunk a palicsi Szentkút felé. A helyi sajtó már 1883-ban megemlékezett a Szentkútról. Egy régi újságcikk szerint már ősidők óta volt ott egy forrás, ahol gyakran megpihentek a fáradt vándorok, mivel az a régi péterváradi út közelében volt. A forrás mellett itatták állataikat a pásztorok is, ugyanis itt volt a közeli falu közlegelője. Az utasok és a juhászok is észrevették, hogy a forrásnak gyógyító ereje van. Az itt lakó pravoszlávok és katolikusok úgy vélték, hogy csodás gyógyulás történt, ezért szent helynek tartották a forrást. A palicsi épületeken is felfedezhetjük a Szabadkára jellemző szecessziós stílus jegyeit. A látnivalók közé sorolandó a Komor Marcell és Jakab Dezső nevéhez fűződő víztorony, mely egykor rendeltetéséhez híven víztoronyként szolgált, ma már azonban inkább átjárót, kaput jelent a tóparti nyaralóhelyek és a lakóövezet között. A Lujza Villa a 19. század végén épült gyönyörű eklektikus építmény, amely harmonikusan illeszkedik a tradicionális palicsi városképbe. A svájci típusú villák ihlette, zsolnai kerámia cserepekkel ékesített Bagolyvár a mai Palics egyik jelképe. A tó partján felépített Női strand a magyaros szecesszió egy újabb remek példája. A mesebeli faépítményt a népművészetből kölcsönzött motívumok díszítik.


Kapcsolat:
Kisvendéglő étterem (Restoran Mala gostiona)
Név: Sekulić Dalibor
Cím: 24413 Palics (Palić), Park heroja 15.
Telefon: +381-24/753-245
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Lovasbázis GPS koordinátája:
É 46-05-56,09; K: 19-45-39,65
1,3,19

 

 

Ludas: Furioso Lovas Centrum (Šupljak: Lovački centar Furioso)
Természetjáró barangolásunkat folytatva megérkezünk a festői szépségű Ludasra. A palicsi tó közvetlen szomszédságában, a magyar-szerb határtól 10 km-re, a nemzetközi védelem alatt álló madárrezervátum a Ludasi-tó közvetlen közelében elterülő lovas centrum keretében istállók, karámok, lovaglópályák szolgálják a lovasok igényeit. A létesítmény keretein belül egy 50 személyt befogadó teremben nyílik lehetőség kísérő rendezvények szervezésére a turisták számára. A lovas centrumban angol telivérek, ügetőlovak és két szamár várja a lovasokat.


Kapcsolat:
Furioso Lovas Centrum (Lovački centar Furioso)
Név: Ricz András
Cím: 24418 Ludas, Kosztolányi Árpád utca 40. (24418 Šupljak, Kostolanji Arpada 40.)
Telefon: +381-69/362-596
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.furioso.rs
Lovasbázis GPS koordinátája: É 46-04-19,71; K 19-49-03,28
1,2,3,5,6,8,12

 

 

Horgos: Huzsvár Tanya (Horgoš: Salaš Hužvar)
A túra utolsó állomásaként a horgosi Huzsvár Tanyára érkezünk, ahol a vendégfogadás hagyománya gazdag múlttal rendelkezik, hiszen már a tulajdonos szülei is vendéglősök voltak. Horgos Vajdaság legészakibb települése, manapság a Magyarkanizsa községhez tartozó települések egyik helyi központja. A Szelevényi Puszták Speciális Természeti Rezervátum különleges természeti értékei, valamint a Horgos mellett fekvő Kamaráserdő és környéke egyike Vajdaság kevésbé ismert természetvédelmi területeinek, ahol megtalálható a pannon flóra és fauna számos rendkívül ritka és veszélyeztetett faja.


Kapcsolat:
Huzsvár Tanya (Salaš Hužvar)
Név: Huzsvár Kálmán
Cím: 24417 Martonos, Horgosi út 11. (24417 Martonoš, Horgoški put 11.)
Telefon: +381-63/773-3388
Lovasbázis GPS koordinátája: É 46-08-03,40; K 19-55-49,48
1,2,3,12

 

 

Forrás: Határtalan lovaglás a Duna-Tisza közén kiadvány

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.