Petőfi közössége- Új adatbázisok a bicentenárium kapcsán

Petőfi közössége- Új adatbázisok a bicentenárium kapcsán

Új, Petőfi Sándorhoz kötődő adatbázisokat mutattak be Szabadszálláson. A Magyar Nemzeti Levéltár, Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának, valamint Szabadszállás városának közös rendezvényén a levéltár a költő születésének 200. évfordulója tiszteletére készített adatbázisokat mutatták be a nyilvánosságnak. A mindenki által ingyenesen elérhető felületek segítségével a költő magyarországi és külföldi emlékhelyeit, valamit kapcsolati hálózatát lehet majd jobban megismerni. 

Az első adatbázis a költőhöz kötődő emlékhelyeket veszi sorra, 19 ország közel 800 objektumán keresztül. Így akár egy kirándulás előtt is könnyen megtervezhetjük, hogy a kiszemelt környéken milyen emlékhelyeket látogassunk majd meg. 

A rendezvényen Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, a mai rendezvény, ahogy az elmúlt másfél év tömérdek vármegyei programja, rendezvénye és fejlesztése, Petőfi életművét és emlékét hivatott az emberek közelébe vinni, méghozzá közérthető formában.

Dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese elmondta, hogy munkatársaival olyan adatbázisok építésébe fogtak, amelyek nem csak a szűk kutatói réteg számára lesznek majd hasznosak, hanem az átlagemberek számára is. Hozzátette, nincs mindenkinek lehetősége rá, hogy levéltári kutatásokat folytasson, ezentúl azonban ezek az értékes adatok akár otthonról is elérhetőek. 

Gönczi Gergő, a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltárának levéltárosa Petőfi és Szabadszállás kapcsolatáról tartott előadást. Dr. Hegedűs István, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának osztályvezetője, és Dr. Schmidt Anikó, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának a főlevéltárosa bemutatták a Magyar Nemzeti Levéltár Petőfi Sándor születése bicentenáriumára készített adatbázisokat.

A másik adatbázis Petőfi kapcsolati hálójával foglalkozik. Ebben egyelőre 200, Petőfi Sándor ismeretségi köréhez tartozó személy található. A bemutatott adatok segítenek megismerni Petőfi Sándor életének fontos állomásait, hiszen az adatbázisban többek között családtagjai, iskolatársai, tanítói, szerelmei, színész társai, költő- és írótársai, valamint kritikusai is szerepelnek.Készülőben van egy harmadik adatbázis is, amely az apró nyomtatványokat célozza majd meg.

A rendezvény végén a résztvevők megtekinthették a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltárának Petőfi-dokumentumaiból ideiglenes tárlatát. A publikált adatbázisok az adatbazisokonline.mnl.gov.hu oldalról érhetők el.

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.