250-en indultak a Petőfi-szavalóversenyen Kecskeméten

250-en indultak a Petőfi-szavalóversenyen Kecskeméten

Generációkon átívelő szavalóverseny Petőfi tiszteletére

Petőfi Sándor verseitől volt hangos március elsején a kecskeméti Kelemen László Kamaraszínház. 250 vármegyei résztvevőből 46-an jutottak be ugyanis a vármegyei önkormányzat és a kecskeméti színház szavalóversenyének döntőjére. Az utolsó, egész napos megmérettetésre 4 kategóriában, 46-an kaptak meghívást. A döntő legidősebb résztvevője 71, a legfiatalabb pedig 10 esztendős volt.

Az előválogató videós formában zajlott. A jelentkezők régió-szerte közel 40 vármegyei településről pályáztak. A döntőbe 4 kategóriában, 46 ember jutott. Érkeztek versenyzők többek között Kunszentmiklósról, Kiskunhalasról, Csávolyról, Fülöpjakabról, és Tázlárról is. A versenyen Hegedűs Zoltán és Fazakas Géza színművészek, valamint Tóth Kata dramaturg zsűrizett. A zsűri elnöke, Hegedűs Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész kiemelte, nehéz helyzetben voltak, hiszen a többszáz jelentkező közül csupán a legjobbak jutottak a végső fordulóba. Hozzátette, nagy kihívás a jók közül a jobbakat kiválasztani.

A bicentenárium alkalmából számtalan programmal készült a vármegyei önkormányzat. Ehhez kapcsolódva hirdettük meg a Petőfi Sándor szavalóversenyt is, amelyre a legnagyobb örömünkre 250 nevezés érkezett - árulta el Gáspár Dávid, Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának rendezvényszervezője.

Az ünnepélyes gálaműsoron az esemény résztvevőit Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke, valamint Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója köszöntötte. A direktor elmondta, örömére szolgál, hogy a költészet tisztelete és szívbéli szeretete összeköti mind a verseny résztvevőit, mind a jelenlévőket, és nem is találhattak volna jobb alkalmat a Kamaraszínház újranyitására - hiszen január elsejétől egészen mostanáig zárva volt az épület.

Az eredményhirdetést követően a résztvevők közös képet készítettek „a mi Petőfinkkel”, azaz Bánföldi Szilárd színművésszel. 

Az alábbiakban közöljük a szavalóverseny eredményét, korcsoportokra bontva:

1. kategória

I.helyezett: Pölös Bálint (Ballószög)

II. helyezett: Csengő Bence (Csávoly)

III. helyezett: Nagy Dániel (Kecskemét)

Különdíj: Kószó Botond (Kecskemét)

2. kategória

I.helyezett: Kohi Jasmine (Kiskunhalas)

II. helyezett: Burján Botond (Fülöpjakab)

III. helyezett: Hegyi Hunor (Baja)

Különdíj: Bóna Benedek (Kalocsa), Nagy Emese (Kecskemét)

3. kategória

I.helyezett: Vincze Máté (Kalocsa)

II. helyezett: Puskás Gyula (Orgovány)

III. helyezett: Miklós Marcell Nimród (Baja)

4. kategória

I.helyezett: Molnárné Mihály Szilvia (Kiskőrös)

II. helyezett: F-Juhász Zoltán (Kiskunfélegyháza)

III. helyezett: Papp Attila Gyula (Ballószög)

Különdíj: Chlebik Jenőné (Kecskemét)

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.