Te is beleszólhatsz, mi kerüljön a megyei termékkosárba!

Te is beleszólhatsz, mi kerüljön a megyei termékkosárba!

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának célja, hogy olyan, a vármegyénkre jellemző termékkosarat, termékkínálatot állítson össze, melyben a legnépszerűbb, legmegbízhatóbb helyi termékek kapnak helyet.  A Petőfi-emlékévek tiszteletére Fi200 nevet viselő, Bács-Kiskun vármegyei termék- és szolgálatáscsomag tartalmát a lakosság bevonásával, a vármegyénkben élők véleménye alapján szeretnénk összeválogatni, összeállítani. 

A vármegyei brand építésbe szeretnénk bevonni mind a 119 települést, az itt élő helyi kézműveseket, termelőket és szolgáltatókat.  Tesszük ezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy teret, lehetőséget adjunk a helyi gazdaság szereplőinek, szorgalmas munkájuknak méltó kirakatot, marketinget biztosítsunk. Erősítsük a vármegyei, térségi identitást, a lakóhelyhez, helyi közösséghez való kötődést, a helyben boldogulást, a helyben maradást.

A Petőfi emlékévek tiszteletére létrehozott megyei termék és szolgáltatás márka terveink szerint eljut a vármegye és az ország határain túlra is. Azt szeretnénk, hogy a Fi200 termékjelölő rendszer méltó rangot, elismerést jelentsen a helyi termelőknek, az itt munkálkodóknak. A vármegyei brand, a kiváló termékek színes tára nem működik a fogyasztók és a termelők együttműködése nélkül. A feltárt kínálat és a most kutatásra váró kereslet egymásra találása, valamint az igények, elvárások feltérképezése a feladat.

Többek között ezért is szeretnénk eljuttatni mindenkihez az elektronikus kérdőívet, hogy valós képet kaphassunk az itt élők igényeiről, vásárlási szokásairól, a helyi termékek ismeretéről.

Az online kérdőív kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe, amellyel értékes ajándékot is nyerhetnek az érdeklődő fáradozók.
(Aki az e-mail címét is megadja sorsoláson vesz részt).

A kérdések egyszerűek, lényegretörőek, viszont minden sort jelölni kell a válaszadásnál, hogy tovább léphessünk a következő oldalra.
A kérdőív kitölthető ITT

Tovább a Facebook-oldallal rendelkező települések esetében hamarosan megtalálják a kérdőívet, amit április 1-ig lehet kitölteni.

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.