Felavatták Petőfi Sándor mellszobrát Pálmonostorán

Felavatták Petőfi Sándor mellszobrát Pálmonostorán

Pálmonostorán, a település központi parkjában leplezték le november 24-én Petőfi Sándor mellszobrát. Az eseményen megemlékeztek a szobor néhány nappal ezelőtt elhunyt egyik alkotójáról is.

Cseszkó László polgármester köszöntő szavai után átadták „Az én Alföldem” című rajzpályázat, valamint a Petőfi Sándor életéről szóló iskolai totó és feladatlap verseny legjobbjainak járó díjakat. A Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjainak Petőfit megidéző műsora után leplezték le a költő szobrát.

Avató beszédében Lezsák Sándor országgyűlési képviselő megemlékezett a szobor néhány nappal ezelőtt elhunyt egyik alkotójáról, a csongrádi Máté István szobrászművészről. Lantos Györgyi és Máté István művészházaspár ikercsillagként alkottak, ragaszkodva a hagyományokhoz, a magyar múlthoz, nemzetünk történelméhez. A páratlan életpálya egyik ikercsillaga már valóban ott ragyog fenn az égen – fogalmazott az Országgyűlés alelnöke.

Petőfi Sándor a magyar költészet koronázatlan királya, az elsők között is az első, aki 26 és fél éves korában bekövetkezett halálakor már hatalmas életművel rendelkezett. A versek mellett drámát is írt, németből és más nyelvekből fordított, olyan útijegyzeteket írt, amelyek napjainkban is lekötik az olvasó figyelmét. Petőfi a közemberek nyelvén tudott megszólalni, azonban rendkívül érzékeny személyiség volt, ezért kiemelkedő ma is a megítélése. Lezsák Sándor felidézte az 1970-es évek egyik segesvári élményét. Egy idős tanító mondta neki akkor: ne keresd Petőfinek se a születési, se a halálozási helyét, mert minden magyar faluban lehetne Petőfinek bölcsője is és koporsója is, mivel Petőfi mindenkié.

Napjainkban nincs olyan magyar település, ahol ne lenne Petőfi Sándorról közterület elnevezve. Bács-Kiskun megye 4. választókerületében azt a célt tűztük ki, hogy a Petőfi 200 Emlékév alkalmából minden választókerületi településen legyen legalább mellszobra a nagy költőnek. Ennek a programnak Pálmonostora volt az első állomása – fogalmazott Lezsák Sándor, aki bízik abban, hogy Máté István szobrászművész halála után is tud folytatódni ez a tizennégy települést érintő sorozat.

A szoboravatási ünnepség koszorúzással zárult. Az emlékezés koszorúját helyezte el a mellszobornál Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a közös önkormányzati hivatal nevében Cseszkó László pálmonostorai, Jánosiné Gyermán Erzsébet gátéri és Szász János petőfiszállási polgármester, valamint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nevében Lenkei Róbert megyei önkormányzati képviselő.

Keresés