Természetvédelmi vetélkedő Petőfiszálláson

Természetvédelmi vetélkedő Petőfiszálláson

Petőfi szívének egykor kedves tájakon szervezett  diákvetélkedőt az emlékévek kapcsán a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat. 8 környékbeli általános iskola részvételével zajlott az első Természetvédelmi Vetélkedő Petőfiszálláson.

A nap indításaként Molnár László, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetője kalauzolta el a diákokat és az őket kísérő pedagógusokat a község határában lévő Péteri-tóhoz, ahol megismerkedhettek a helyi fauna jellegzetességeivel. A Meizl Ferenc-tanösvényen tett, bő két órás túra során a diákok megismerték a tó keletkezéstörténetét és megismerkedtek mai formájával. A tartalmas ebédet követően a vetélkedő során a három fős csapatok tesztfeladatokat oldottak meg, majd az udvaron egy kincskereső játékkal végződött a verseny.

Az eredményhirdetés előtt a résztvevőket Szász János Attila, Petőfiszállás polgármestere köszöntötte. Az eseményen maga Meizl Ferenc is részt vett, aki a Magyar Madártani Egyesület kiskunfélegyházi szervezetének vezetője. 

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.