PETŐFI KONFERENCIA A CIFRAPALOTÁBAN

Petőfi kora címmel rendeztek konferenciát Kecskeméten, a Cifra palotában. A Petőfi emlékévekhez kapcsolódóan a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében zajlott az értékes előadásokkal gazdagított program.
dr. Habil Fülöp Tamás, a Neumann János egyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Petőfi neve összeforrott a Kárpát-medencei magyarság sorsával, a lánglelkű és önfeláldozó hazaszeretet fogalmával. Mint mondta, verseit áthatja a természet, a táj, a szerelem, a vágyódás, a hit, a kétely, a csalódás és szomorűság csodálatos világa, és határozottan jelenik meg benne a nemzet jövőjéért való aggódás. Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke nem csak az emlékévekké nyilvánítás kezdeményezéséről szólt, de összefoglalta a Petőfi emlékévekhez kapcsolódó események főbb állomásainak tartalmát. Kiemelte, hogy olyan programok megvalósítására törekedett a megyei önkormányzat, ami túlmutat az ünnepi éveken, ami hosszútávon biztosítja a költőgéniusz kapcsolódását mindennapjainkhoz.

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.