MIÉRT CSERÉLTE PENNÁJÁT PISZTOLYRA PETŐFI SÁNDOR?

 

Erre a kérdésre kaptak választ egy rendhagyó történelem óra izgalmas perceiben azok a kunszentmiklósi diákok és felnőttek, akik részt vettek a Kecskeméti Levéltár munkatársainak interaktív előadásán.

 

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Pennától a pisztolyig címmel a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára felnőtteknek és diákoknak szóló előadássorozatot tart a megyében.

 

Előadássorozatuk egyik helyszíne Kunszentmiklós volt, mivel a levéltárukban őrzött, Petőfi Sándorral kapcsolatos iratok jelentős része az 1848-as országgyűlési választásokhoz kötődik, amelyben a jórészt Petőfi- párti Kunszentmiklós is érintett volt a Kiskun Választókerület részeként.

 

A program bevezető részében Hlbocsányi Norbert interaktív módon ábrázolva mesélt Petőfi Sándor korának általános jellemzőiről. A közönség választ kaphatott a céhlevelek, tervrajzok és térképek segítségével, hogy is nézett ki egy korabeli mezőváros, milyen épületeket és építményeket láthatott egykoron Petőfi. Megismerkedhettek a Petrovics család tevékenységével, mindennapjaival, de abba is bepillantást nyertek a tanulók, hogy milyen viseletben jártak az elit tagjai.

 

Az előadások központi témája azonban a költő viharos választási veresége volt, mely a Kiskun Választókerületben zajlott 1848 nyarán. A botrány izgalmas történetét Gönczi Gergő mutatta be olyan eredeti levéltári iratok segítségével, mint egy jegyzőkönyvből szándékosan kihúzott Petőfi-ellenes határozat. Az érdeklődő közönség egy csalást bizonyító választási jegyzőkönyvet is megnézhetett, vagy elolvashatta Petőfi nyílt hangú levelét az ellenfelével szinte pisztolypárbajig fajuló vitájáról. Fény derült még a választási kudarc mögött rejlő okokra, a botrány országos visszhangjára és kimenetelére, és hogy mi vitte rá a költőt arra a vakmerő elhatározásra, hogy pennáját pisztolyra cserélje ellenfelével szemben.     

 

Az előadás május 19-én, csütörtökön 15 órától kerül megrendezésre Szabadszálláson is a  Szabadszállási Városháza Dísztermében.

 

A belépés ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehetséges.

 

 

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.