Petőfi Sándor és Arany János a magyar irodalom két megkerülhetetlen, legendás alakja. A történelem pedig nem csupán mára klasszikusnak számító irodalmi munkásságukat, de őszinte és halálig tartó barátságukat is tisztelettel jegyzi.
Sokat emlegetett barátságuk, noha teljes valójában tragikusan rövid ideig – mindössze két éven át, Petőfi haláláig – tarthatott, egyike a hazai irodalmi szféra legjelentősebb és legjobban dokumentált kapcsolatainak.
De hogyan is kezdődött?
Minden a Toldi kéziratával indult, amit Petőfi a Kisfaludy Társaság révén elolvashatott. Az elbeszélő költemény akkora hatással volt rá, hogy tisztelettel vegyes döbbenetét azon nyomban papírra vetette, és levelet és egy verset is küldött Arany Jánosnak. Petőfi úgy érezte, sok a rokon vonás műveikben: „hiába, a népköltészet az igazi költészet!” Episztola-váltásuk nem csupán egymásnak szólt, mindannyian meríthetünk belőle, hiszen örökérvényű igazságokat, fontos és értékes gondolatokat fogalmaztak meg.
Petőfi első sorai:
“Toldi írójához elküldöm lelkemet
Meleg kézfogásra, forró ölelésre! …
Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége.”
/Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz/
Nem kellett sokat várnia, hiszen Arany postafordultával válaszolt is:
“Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,
Éget és világít lelkemben leveled:
Ó mondd meg nevemmel, ha fölkeres Tompa,
Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.”
/Arany János: Válasz Petőfinek/
A kezdeti alakoskodás után aztán hamar lazább, kedélyes hangnemre váltottak.
Petőfi előszeretettel aggatott különböző beceneveket költő barátjára: "Te aranyok Aranya, Hazánk östökös csellagja, Imádott Jankóm, Bájdús Jankóm!” – cifrázta a megszólítást. Arany, ahogyan mindenben, ebben is sokkal szolidabb volt a tréfáskedvű Petőfinknél, ő jobbára "Kedves Sándorom"-nak, "Kedves Petőfim"-nek nevezi, de néha azért becsúszott egy-egy "Isteni Sandrim" vagy "Kedves makranczos öcsém" is. Mivel akkortájt Shakespeare-fordítással is foglalkoztak, a levelekben is gyakran váltottak humorosan angolra, de francia elemeket is előszeretettel használtak.
Feltétlen bizalom
1847-ben Petőfi több mint egy hétig vendégeskedett Aranyéknál. Ekkor született sokak kedvence, az Arany Lacinak, amit barátja kisfiának írt. Lacinak annyira tetszett a neki címzett költemény, hogy rögtön meg is tanulta.
Hogy barátságuk feltétlen és síron túl is tartó volt, azt mi sem bizonyítaná jobban, mint hogy Petőfi még családját is költőtársára bízta, mikor katonai szolgálatát megkezdte. Barátja pedig hosszú hónapokig gondoskodott Szendrey Júliáról és a csecsemő Petőfi Zoltánkáról.
Fotó: Cultura.hu