PETŐFI A HATÁRON TÚL IS - HARGITA MEGYÉBEN TANÁCSKOZOTT MEGYÉNK DELEGÁCIÓJA

PETŐFI A HATÁRON TÚL IS - HARGITA MEGYÉBEN TANÁCSKOZOTT MEGYÉNK DELEGÁCIÓJA

 
 
2023. január 1. napján ünnepeljük hazánk legnagyobb költőjének és nemzetünk egyik legjelentősebb alakjának, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. Az alkalom közeledtével a Magyar Országgyűlés – a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés javaslatára – Petőfi Emlékévvé nyilvánította a 2022-2023-as éveket.
 
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több színes, nívós esemény valósulhasson meg az Emlékévek során, ezért pályázatot nyújtott be Hargita Megye Tanácsával a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez, amely támogatásban részesült.
A pályázatnak köszönhetően a Bács-Kiskun megyei delegáció végigjárhatta „Petőfi útját”, megismerkedhetett az erdélyi helyszínekkel, illetve nagyszerű határon-átnyúló kapcsolatokat is kialakíthatott – többek között közös műhelymunka által -, amely egy hosszútávó együttműködés első mérföldkövének tekinthető.

 

Az utazás a TTP-KP-1-2021/1-000177 azonosítószámú, Ej mi a kő! című projekt keretein belül valósult meg.

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.