MOZDULJ A JÓRA!

MOZDULJ A JÓRA!

„Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni”

                                               Szepes Mária 

Mozdulj a jóra címmel hirdet középiskolások számára ötletpályázatot a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat.

A pályázat tárgya:

Ötletpályázat, melyet meg is kell valósítani, majd bemutatni, hogyan sikerült hátrányos helyzetű csoportokat, családokat, személyeket stb. támogatni. Fogjatok össze, alkossatok csoportot (2-15 főig) az általatok választott jó ügy érdekében.  

A 3 legjobbnak ítélt csoport díjazásban részesül.

A pályázat célja: 

A Bács-Kiskun megyei fiatalok jótékonysági összefogása, együttműködése, amellyel hátrányos helyzetben lévőket segítenek. A helyi fiatal korosztály közösségi érzésének erősítése egy olyan élményszerű programmal, amellyel az általuk kiválasztott, őket körülvevő rászorulóknak segítenek, amelynek köszönhetően felelősségteljes szemléletet kapnak, érzékenyebbé válnak a különböző társadalmi problémákra. Mindez pozitív hatással tud lenni a jövő alakulására, továbbá közösségépítő célt is szolgálhat. Ezért is tartjuk fontosnak a pozitív, segítő szándék kiemelését és jutalmazását.

A pályázók köre:

Bács-Kiskun megyében állandó lakhellyel rendelkező, valamely megyei gimnáziumban, technikumban, szakgimnáziumban, szakközépiskolában, szakiskolában, készségfejlesztő iskolában tanulói jogviszony keretében tanuló 14-20 év közötti fiatalok. Természetesen tanári segítséget is igénybe lehet venni.

A pályázatnak tartalmaznia kell a csapat rövid bemutatkozását, az ötlet leírását, az ötlet megvalósítását. Olyan pályázati anyagot (videó, fénykép, prezentáció stb.) várunk, amelyen bemutatásra kerül, a csapat együttműködése, a közös megvalósítás, ahogyan másoknak segítettek. A témát szabadon, nagyon sokféle nézőpontból fel lehet dolgozni. A hátrányos helyzet is sokféle lehet. Néhány példa, akik számára jót tehetünk:

  • egyedülálló szülők
  • egyedül élő idős emberek
  • mozgássérültek, fogyatékkal élők
  • közösségek
  • egyéb

A pályázatra regisztráció határideje:

 2022. május 15.

 

A pályamunkák beküldése:

Mielőtt elkülditek az elkészült pályázatot, mindenképp regisztráljatok az alábbi linken:

Regisztrálok

A regisztráció nagyon fontos, mert ez alapján kerültök be a pályázók közé.

A pályamunkák beküldése:

A pályázó csapat által kiválasztott módon történhet.

A pályázati adatlap személyes/postai úton történő benyújtása kötelező a pályamunka bármely módon történő beküldése esetén. A pályázati adatlap kitöltése szükséges a csapatkapitány és valamennyi csapattag részéről is. A pályázati adatlapok elérhetők a www.bacskiskun.hu weboldalon, illetve az alábbi linkeken:

Pályázati adatlap csapatkapitánynak

Pályázati adatlap csapattagnak

 

  1. opció: Személyesen vagy postai úton az alábbi címen:

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

6000 Kecskemét, Deák tér 3.

 

  1. opció:  Elektronikus úton a következő e-mail címre:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Kérdés esetén érdeklődni lehet Leel-Őssy Barbaránál a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, illetve a 30/788-9004 -es telefonszámon.

A pályázat elbírálása:

A beérkezett pályázatokat egy 3 tagból álló zsűri értékeli, melyből az egyik tag Lipóthné Komjáti Andrea, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének megyei igazgatója, illetve további 2 tag a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkatársa. A pályázatoknak 2022. május 31-ig kell beérkeznie. A nyertes pályázó csapatokat legkésőbb 2022. június 15. napjáig értesítjük az általuk megadott elérhetőségen keresztül.

A pályázat elismerései:

Minden csapat oklevelet és ajándékot kap, valamint, ha van a csapatnak felkészítő pedagógusa, ő is elismerésben részesül.

A három legjobbnak ítélt csapat nyereménye:

csapatonként 100.000.- Ft értékű ajándékutalvány 

A pályázat a TOP-5.3.2-17-BK1-2020-00003 kódszámú projekt keretein belül valósul meg.

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.