PETŐFI SÁNDORRA EMLÉKEZTEK SZABADSZÁLLÁSON IS

 

 

 

Petőfi Sándor 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született. A több szálon is Szabadszálláshoz kötődő költőre emlékeztek születésnapja alkalmából az év utolsó napján. A hagyományosan a városi könyvtár által szervezett rendezvény az intézmény előtt álló Petőfi mellszobor megkoszorúzásával kezdődött. Megjelentek a város intézményeinek vezetői, képviselői és a település lakosai.

 

Az ünnepség a könyvtár falai között folytatódott, ahol a nagy költő megzenésített verseit Pálinkásné Balogi Beáta és Pálinkás Gyula református lelkipásztorok adták elő.

 

Ezután elismerő oklevelet vehetett át kiemelkedő munkájáért Süveges-Holczmann Andrea az intézmény szakmai vezetőjétől, Vass Rolandtól. Darabos Józsefnek, a város polgármesterének ünnepi gondolatai után pezsgős koccintással zárult a rendezvény.

Az alábbi linken az egyik elhangzott megzenésített verset tekintheti meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.