Petőfiről másképp – rendhagyó irodalmi est Kiskőrösön

Petőfiről másképp – rendhagyó irodalmi est Kiskőrösön

 

Petőfiről másképp címmel szervezett rendhagyó irodalmi estet szerveztek a Petőfi200 projekt keretében Kiskőrösön, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum udvarán.

Mint oly sok minden, az eredeti program időpontja is, a vírushelyzet miatt került 2020. március 14-ről, 2021. szeptember 25-re.

Tóth Anett, a János Vitéz Látogatóközpont intézményvezetője elmondta, hogy „azért lett az est címe Petőfiről másképp, mert szerették volna a költőóriást új oldaláról bemutatni. A legtöbben úgy ismerjük őt, mint a „lánglelkű poéta”„a márciusi ifjak vezetője”„a forradalom egyik motorja”.

De milyen volt Petőfi 1846 előtt? A nyugodtabb, békésebb alkotói korszakában.

Miután Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket, Kispálné dr. Lucza Ilona, az Országos Petőfi Társaság elnöke tartott előadást, „békés Petőfi” témakörben. Tudjuk, hogy már Petőfi kortársai is igyekeztek megőrizni az emlékét, kutatták életútját. Az elnökasszony így fogalmazott: „bár Petőfi a legkutatottabb költő Magyarországon, sehol nincs olyan adat, hogy békés természetű lett volna. Sőt, nekünk annak idején a főiskolán Petőfi természetén keresztül tanították nekünk a kolerikus személyiségtípus jegyeit. Megbízható, de ingerlékeny, izzó személyiség. Jellemzően motiválja a környezetét, fontos számára, hogy vezető lehessen. Egyenes gerinccel kiáll az elvei mellett.”

Ezért „elsősorban a természetleírásokban, a magyar róna iránti szeretetében lehet inkább tetten érni a békés költőt. Valamint a családjáról, szeretett feleségéről szóló költeményekben. Ezekben az alkotásokban szólal meg a nyugodt, kiegyensúlyozott hangú Petőfi”, itt fedezhető fel a „másképp” stílus az életművében.

Albert József tárogatóművész megzenésített Petőfi verseket adott elő. Különös, időutazásszerű élmény volt a gémeskút tövében hallgatni – többek között – a Fa leszek, a Befordultam a konyhára, vagy a Fürdik a holdvilág című versekre írt dallamokat.

Fodor Tamás, történelem szakos pedagógus előadásában kiemelte, hogy nehéz Petőfiről másképp beszélni, de igyekezett eloszlatni a költővel kapcsolatos sztereotípiákat. Elmondta, hogy „egyszerű, ösztönös, népi volt, aki azonban a költői pályáján következetesen haladt. Nemcsak hirdette, de megélte a forradalmiságot. És mint tudjuk, nemcsak másokat buzdított arra, hogy a boldogságot jelentő szabadságért adják az életüket.” Petőfi élete volt a költészet, és a költészete volt az élete mozgatórugója. Az irodalmi est, hogyan másképp végződhetett volna, mint közös beszélgetésekkel, borozással és békés hangulattal.

Forrás: Vira.hu

Keresés

Cookie használat
Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat itt találhat a Cookie szabályzatról és az Adatkezelési tájékoztatóról.